A veszélyhelyzet jogszabályai és magyarázatuk

Itt megtalálja a veszélyhelyzeti jogalkotás során kihirdetett összes rendeletet, tematikus csoportosításban
A veszélyhelyzet jogszabályai és magyarázatuk

VESZÉLYHELYZETI JOGSZABÁLYOK ÉS MAGYARÁZATUK

 A Kormány 2020. március 11-én a koronavírus járvánnyal összefüggésben veszélyhelyzetet hirdetett ki. A védekezés biztosítása, valamint a járvány gazdasági és társadalmi hatásainak ellensúlyozása érdekében intenzív jogalkotási folyamat indult el. Néhány hét alatt példátlan jogszabályi dömpinggel kellett szembenézniük a vállalkozásoknak. A kormányrendeleteket pedig tanulmányozni, értelmezni és alkalmazni kell, ezért a kezdetektől nyomon követtük ezeket a döntéseket.
Készítettünk egy olyan, rendhagyó jogszabálygyűjteményt, ahol a cégek jogkövetését biztosító szakemberek – például könyvelők, munkaügyi és HR szakemberek – egy helyen találják meg az összes, veszélyhelyzeti jogszabályt. Ahol pedig csak lehetséges, szakértői magyarázatokat is olvashatnak az egyes paragrafusokhoz.
Ezt a jogszabálygyűjteményt addig fogjuk fenntartani, amíg maga a veszélyhelyzet fennáll: rendszeres frissítéssel, egy-egy közlöny megjelenését követően a lehető leggyorsabban küldünk értesítést az új rendelkezésekről, és a megváltoztott szabályokról.
Abban is segítünk, hogy ne kelljen visszakeresni több mint 50 jogszabály között, mely területeken születettek meg fontos döntések, a kormányrendeletek tematikus csoportosítása alapján ezeket könnyebben megtalálja:
Válasszon a témák közül:

Iratkozzon fel szakmai információs csatornánkra, és azonnal elküldjük Önnek díjmentesen letölthető, aktuális kiadványainkat a koronavírus okozta rendkívüli helyzetre való tekintettel! A vállalkozásokat érintő rendkívüli intézkedések magyarázata mellett a követendő munkajogi szabályokról, és a home office bevezetésének munkaegészségügyi összefüggéseiről is olvashat.


Szeretnénk, ha levelünk mindenképp eljutna Önhöz, így javasoljuk, ellenőrizze megadott e-mail fiókjának spam mappáját is, és adja hozzá a küldő e-mail címet címjegyzékéhez.




A gomb megnyomásával elfogadja adatvédelmi szabályzatunkat,
és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.